Nyomtatás

 
  Disco- és Show tánc  
  Bulvár  
 
Bad Boyz: A nadrágot is ledobják
2009-10-23 11:00

Nyomtatóbarát verzió


A Csillag Születik idei második adásában bemutatkozott a Bad Boyz csapata, akik a táncukkal és a produkciójuk végén megvillantott kockás hasukkal azonnal belopták magukat a hölgyek szívébe, a férfi nézőkből pedig csak úgy áradt az irigység a sportos testük láttán.

A srácok a Cool délutáni műsorában elárulták, örülnek, amiért ekkora sikert arattak a koreográfiájukkal, a zsűri szavai pedig egyenesen büszkeséggel tölti el őket.
- Legközelebb még a nadrágot is levesszük! – viccelődtek, amikor arról faggatta őket Horváth Éva, mivel készülnek a következő megmérettetésre.

Az, hogy végül tényleg levetkőznek-e, majd az élő show-ban kiderül, viszont abban már most biztosak, hogy egy sokkal érettebb produkciót láthatunk majd tőlük:

- Szeretnénk folyamatosan megújulni, és egy komolyabb vonalat képviselni legközelebb.

Nehézséget bizonyára nem okoz majd a számukra, hiszen összeszokott csapatról van szó. A formáció ugyan két kisebb társaság összeolvadásából jött létre, mára teljes egyetértés és egyenlőség uralkodik a soraik között:

- Eleinte nem volt egyszerű. Mi ugyan nem rivalizálunk, mint egy csak csajokból álló tánccsoport sőt, nagyon jó barátok vagyunk, ugyanakkor mindegyikünk egy különálló egyéniség, ezért nem mindig könnyű összehozni a koreográfiákat úgy, hogy minden tökéletes legyen.

A Bad Boyz produkcióját és teljes beszélgetést megnézhetitek a Cool videó lejátszójában.

 
Forrás: Cool Televízió
Képek forrása: Cool Televízió
További információk: Video interjú a Cool Tévén



© 2005-2010 Országos Tánchírek - www.tanchirek.hu